Kicsit feledésbe merült és annyira sokan nem emlékeznek egy több mint tíz évvel ezelőtti nemzetközi kupamérkőzésre: az 1994/95-s KEK kiírásban a Ferencváros a CSZKA Moszkvával találkozott az első körben, ahol a zöld-fehérek tizenegyesekkel kiejtették az oroszokat. Noha a moszkvaiak legyőzése nekünk már akkor is bravúrnak számított, ám az orosz klubfutball még igen messze volt jelenlegi szintjétől.
Mi változott azóta? Kicsivel több, mint tíz év alatt a Fradi és a magyar futball újabb mélyrepülést produkálva még jobban lemaradt a nemzetközi elittől és manapság már valóságos bravúrnak számít, ha ősszel állva marad magyar klub a nemzetközi porondon. Ellentétben velünk és más volt szocialista államokkal az oroszok nem maradtak le és mára a kontinens hatodik legerősebb bajnokságává nőtte ki magát bajnokságuk.
Ám a sikerek nem jöttek könnyen az oroszoknak sem, ugyanis elég hosszú utat kellett megtenniük a mostani fellendülésig. Míg a szovjet időkben a csapatok állami kézben voltak és bőséges támogatást kaptak, így Európa élmezőnyéhez tartoztak, addig a rendszerváltás után ez a támogatás megszűnt, így a többi keleti országhoz hasonlóan hamar visszaestek nemzetközi szinten is.
A kilencvenes években, hasonlóan a többi volt szocialista országhoz, Oroszországban is a pályán kívül történtek, például a futball-huliganizmus vagy a korrupciós ügyek beárnyékolták a pályán történő eseményeket. A legjobb példa erre az elmúlt évtized sikercsapata, a Szpartak Moszkva. A klub 2001-ig kilenc bajnoki címet szerzett, ám a Bajnokok Ligájából és más helyekről befolyt pénzek eltűntek, így csődbe jutottak és hiába sietett a Lukoil nevű olajtársaság a csapat megmentésére, még mindig nem pozitív a mérlegük. Elég sok csapatnál lejátszódtak hasonló események, a gyakori tulajváltások sok esetben pénzmosással vagy egyéb sötét ügyekkel is együtt jártak.
A pozitív változások talán akkor következtek be, mikor 2001-ben megalapították az új bajnokságot, az orosz Premier Leaguet, amely nagyobb szabadságot adott a kluboknak. A klubok minőségi légiósokat kezdtek el behozni, amellyel nemcsak a bajnokság lett erősebb, hanem szép lassan eredmények is mutatkoztak a nemzetközi kupákban is. Így mára már két UEFA-kupa győzelemmel büszkélkedhetnek az oroszok, emellett a csapatok közül már hárman-hárman képviselhetik országukat a BL-ben és az UEFA-kupában. A csapatokban egyre több üzletember látott fantáziát, így elég neves játékosok ölthették és ölthetik fel az orosz klubcsapatok mezeit. Néhány éve olyan futballisták fordultak meg a Premier League-ben, mint Maniche, Costinha, Derlei, vagy a Manchester Uniteddal később Bajnokok Ligáját és angol bajnokságot nyerő Nemanja Vidics, de ma is Oroszországban keresi a kenyerét az egykori Barcelona-játékos Maxi Lopez, a 101-szeres szerb válogatott Szavo Milosevics, vagy a CSZKA Moszkvából a brazil válogatottba is bekerülő Vágner Love. A listát rengeteg névvel lehetne még folytatni, nem beszélve a neves külföldi edzőkről, mint például Oleg Blohinról, vagy a dél-koreai válogatott kispadját a Zenit vezetőedzői posztjával felcserélő holland Dick Advocaat-ról.
A fejlődés dacára sokan mégis úgy látják, hogy az orosz klubfutball lehetőségei határára érkezett, hiszen hiába a dúsgazdag tulajok, hiába jó pár csapatnál a húszezret is meghaladó átlagos nézőszám, az orosz pénztárcához igazított jegyárak miatt a klubok valószínűleg soha sem érhetnek el az angol Premier League-hez vagy az olasz Serie A-hoz hasonló bevételeket. Amennyiben továbbra is folytatódik az a tudatos munka, hogy nemcsak nemzetközi szintű játékosokat és edzőket visznek Oroszországba, hanem továbbra is eszméletlen pénzeket ölnek bele a fiatalok képzésébe, akkor hamar válogatott szinten is Európa elitjéhez tartozhatnak majd. A mostani válogatottal sincs gond, hiszen Ausztriában és Svájcban bebizonyították, hogy megállják a helyüket nemzetközi porondon is, ám a jövő talán még biztatóbb. 2006-ban az orosz U17-es válogatott megnyerte a kontinens viadalt, majd 2007-ben az U19-esek is kijutottak a legjobb nyolc közé, ám idő előtt távozniuk kellett. A 2006-os diadalban részt vett csapatnak az egyik legnagyobb erőségei az akkor még Krilja Szovetovban játszó fiatalok voltak, akiket hamar szerződtetett a Szpartak és a CSZKA Moszkva. A tavalyi szezonban például csak több győzelmének és gólarányának köszönhetően bennmaradó csapatnak fantasztikus akadémiája van, melyet sokan az Ajaxéhoz hasonlítanak. A komplexumot egy fiatal üzletember, Juri Konoplev építette, ám az igaz sikerek csak halála után, 2006-ban következtek, miután Roman Abramovics megvette az akadémiát. Ám nemcsak a Szovetov, hanem elég sok első osztályú csapat is rendelkezik akadémiával, így az orosz labdarúgásra fényes jövő várhat.
Hogy ehhez nekünk, magyaroknak mi közünk van? Kevesen tudnak róla, hiszen a magyar sportmédia elég kevés alkalommal ír az orosz futballról, ám játszik egy magyar játékos a Premier League-ben. Gaál Miklós, aki korábban negyvenhét alkalommal lépett pályára a magyar NB I-ben a Haladás, a Pécs, az Újpest és a Zalaegerszeg színeiben, előző külföldi csapataiban (Maritimo, Hajduk Split) nem alkotott igazán maradandót, így neve teljesen kikerült a köztudatból. Most úgy tűnik, végre jó helyre került és egy erős középcsapatban, az Amkar Permben végre összejön neki a játék, így kiszoríthatatlan és folyamatosan kezd - idén eddig mind a 11 fordulóban játszott. Így fölmerülhetne a neve a válogatott környékén, hiszen posztja, a védekező középpályás hiánycikk a magyar labdarúgásban, ráadásul Gaál rendszeres játéklehetőséget kap egy olyan csapatban, amely semmivel sem lehet gyengébb például egy francia, német vagy holland középcsapatnál.
Erwin Koemannak üzenjük: Gaál Miklóst a válogatottba!
