Foci szeretők blogja

Sok szempontból kiszámíthatatlan bajnokság a francia Ligue I. A bajnokság élmezőnye gyakorlatilag évről-évre cserélődik, ráadásul korábban dobogóesélyes klubok, így két éve a Nantes, míg tavaly a Lens még ki is hullott az elsőosztályból. Az állandóságot a Lyon évek óta tartó sikersorozata képviseli, a címvédő azonban nem dőlhet hátra, hiszen tavaly már komolyabban megszorongatták az ellenfelek. Juninhóék riválisai abban bíznak, hogy minden sorozat egyszer megszakad, bár a holtszezonban a lyoni klubvezetés mélyen a zsebébe nyúlt annak érdekében, hogy a csapat akár az európai porondon is komoly eredményt érjen el.

Egy jól működő futballklubnál a vezetésnek a klubházban, a játékosoknak a pályán, a fanatikusoknak pedig a lelátón van a helyük - legalábbis a labdarúgással foglalkozók nagy többsége ezen a véleményen van. Ennek ellenére néhány helyen mégis a szurkolók egyszerre működtetik a csapatot, formálják a játékoskeretet, illetve adják meg a pályán lévők számára a szükséges buzdítást, általában eredményesen. Írásomban a futballkultúrájáról méltán híres Brit-szigetekre utazunk képzeletben, hogy megismerkedjünk néhány ilyen gárdával.

Balaton, nyár, Siófok, szombat este... Félreértés ne essék, az oldalam nem alakult át és innentől kezdve sem fogok partibeszámolókkal jelentkezni, sőt, nem is valamelyik siófoki szórakozóhelyen töltöttem a szombat estémet. Egy sokkal kevésbé „trendibb” dolgot választottam: szeretett csapatom, a Siófok történetének ötszázadik NB I-es meccsére és egyben a 2008/09-es bajnoki idény első fordulójára látogattam ki a Fehérvár ellen. Mint később ki fog derülni jól választottam azzal, hogy inkább meccsre mentem!

A magyar bajnokság idei mezőnyét bemutató sorozatom befejező része természetesen az itthoni nagy csapatokkal foglalkozik. Noha a Soproni Liga színvonala, valamint a klubok anyagi lehetőségei nem engedik meg azt, hogy nemzetközi szinten valamely magyar induló akár csak megélje az őszt, írásom főszereplői mégis a BL- vagy UEFA-kupában való indulást tartják elsődleges céljuknak. Ezek a csapatok azzal is kiemelkednek a többiek közül, hogy játékosaik rendezett viszonyok között készülhetnek, illetve tehetős tulajdonosuk is akad, aki olykor mélyen is zsebébe nyúl egy-egy játékos átigazolásáért. Vajon a biztos háttér idén melyiküknek hoz sikert?

A 2008/09-es magyar bajnokság mezőnyét bemutató írásaim második része öt olyan csapattal foglalkozik, akiknek álmai gyaníthatóan szebbek, mint a lehetőségei. A főszereplők között szerepel nemzetközi kupaálmokat dédelgető klub, rendkívül jól erősítő újonc, keretét újjáépítő, valamint a csapat egységében bízó csapat is. Közös bennük, hogy hosszú távon mindegyikük szeretne felzárkózni az élmezőnyhöz, illetve harcolni a BL- vagy az UEFA-kupa selejtezőiben való indulás jogáért. De vajon sikerül-e már idén valamelyiküknek ez a bravúr? Erre próbálok választ keresni.

Már csak egy hét, és kezdődik a 2008/09-es magyar futballbajnokság, így a szurkolókat a hosszú nyári szünet után ismét a honi labdarúgás köti majd le. Ebből az alkalomból három részben mutatom be, hogy mi történt az élvonalbeli klubokkal a holtszezon folyamán, illetve milyen esélyekkel vágnak neki a Soproni Ligának. Írásom első részében a mezőny hátsó felével foglalkozom.

Kicsit feledésbe merült és annyira sokan nem emlékeznek egy több mint tíz évvel ezelőtti nemzetközi kupamérkőzésre: az 1994/95-s KEK kiírásban a Ferencváros a CSZKA Moszkvával találkozott az első körben, ahol a zöld-fehérek tizenegyesekkel kiejtették az oroszokat. Noha a moszkvaiak legyőzése nekünk már akkor is bravúrnak számított, ám az orosz klubfutball még igen messze volt jelenlegi szintjétől.

Miközben nyár elején a kontinens a közelgő Európa-bajnokság lázában égett, egy angol-skót határon fekvő faluban csapatuk megszűnését siratták a helyi futballrajongók. Egy ilyen szomorú esemény nem biztos, hogy megmozgatja egy átlagszurkoló fantáziáját, ebben az esetben viszont egy skót első vonalban szerepelt klubról volt szó, a Gretnáról. Az alig 3000 ezres skót településnek, mely korábban a Gretna Green-i házasságokkal vált ismertté, az utóbbi időkben ez a klub öregbítette a jó hírét, hiszen hihetetlen teljesítménnyel alig öt év alatt a negyedosztályból a Scottish Premier League mezőnyébe küzdötte fel magát. Ám azt az egy évet, amelyet a legfelső osztályban töltöttek, már nem szívesen fogják emlegetni Gretnában, mert nagyon csúnya véget ért a csapat szárnyalása a pénzügyi problémáik miatt, így jövőre nemhogy a másodosztályba, de még meccsekre sem járhatnak majd a helyiek.

Élményekben gazdag egy hónapon vagyunk túl. Ahogy lenni szokott egy ilyen nagy torna után, vannak pozitív ill. negatív hősei a sorozatnak. Írásomban megpróbálom összeállítani azt az álomtizenegyet, melynek tagjai az Európa-bajnokság során folyamatosan jó teljesítményt nyújtottak.

Spanyolország és Németország, az idei EB döntőjének résztvevői ízig-vérig futballnemzetek, igaz különböző történelemmel. Amíg a németek a mérkőzés előtt háromszoros világ-, illetve Európa-bajnokként vághattak neki az Euro2008 utolsó, mindent eldöntő derbijének, a spanyolok inkább a balszerencsét emlegethették, hiszen világversenyen mindössze harmadszorra jutottak el a döntőbe, ráadásul egyetlen Európa-bajnoki címükig is 1964-ig kellett visszautazni az időben. Ennek alapján a spanyol válogatott lehetett motiváltabb, de a németeknek is volt mit bizonyítaniuk, hiszen az eddigi mérkőzéseken sokszor bizonytalanul játszottak, nem egyszer a szerencsének köszönhették továbbjutásukat.

A negyeddöntők után Spanyolországot és Németországot tartották a szurkolók és az elemzők az esélyesebbeknek, de az idei Európa-bajnokságon megszokott meglepő eredmények miatt a Hollandiát, illetve Horvátországot búcsúztató oroszok és törökök is joggal reménykedhettek a csodában. Az elődöntők után azonban világossá vált, hogy nem ismétlődik meg 1992 és 2004, amikor is meglepetéscsapat nyerte az Eb-t.  A németek és a spanyolok ugyanis a papírformát érvényesítve bejutottak a döntőbe, az újabb meglepetésre várók nagy bánatára.

A csoportmérkőzések után a fogadóirodák a Portugália, Horvátország, Hollandia, Spanyolország négyest tartották a legesélyesebbeknek a végső diadalra, hiszen mind a négyen meggyőző játékkal jutottak tovább a csoportjukból. Ám ismét bebizonyosodott, hogy a csoportmérkőzéseken mutatott játék és elért eredmények a negyeddöntőben már nem számítanak, sőt, a „négy nagy” közül csak a spanyoloknak sikerült továbblépniük.

Az Európa-bajnokság egyik nagy esélyesét láttuk- így lehetett röviden összefoglalni a Spanyolország - Oroszország mérkőzést követő értékeléseket. Luis Aragonés gárdája a 4-1-es győzelem alkalmával olyan meggyőző teljesítménnyel rukkolt ki, hogy játékukkal felsorakoztak a hollandok és a portugálok mögé a kontinensviadal főesélyeseinek. Így sokan reménykednek abban, hogy a spanyoloknak végre sikerül a nagy áttörés és elérnek valami komoly sikert, és végre levehetik magukról a „selejtezők bajnoka” titulust.

Hollandia első és eddigi egyetlen EB diadala (1988) óta három elődöntőt vesztettek már a narancsmezesek. Arra, hogy ez a pechsorozat megtörjön és újra Európa csúcsára érjen, Hollandiának ismét van esélye, hiszen az Európa-bajnokság halálcsoportjából hibátlan teljesítménnyel jutott tovább a negyeddöntőkbe.

Továbbjutott Horvátország és Németország. Kiesett Lengyelország és Ausztria. Alaphelyzetben ebben semmi meglepő sincs, hiszen a papírforma alapján ez várható volt, hogy akár a végső győzelemre is esélyes két csapat lesz a továbbjutó, de Lengyelországtól a sikeresen megvívott selejtező után sokan várták, hogy akár megelőzheti majd az egyik esélyest is.

Mit lehet egy olyan csoportban várni, amelyben Portugália is szerepel? Természetesen elkeseredett harcot- a második helyért.

„Légióst csak akkor, ha jobb a magyarnál.” Ezt a mondatot valószínűleg a magyar edzők többsége ismeri és hangoztatta is már, de valahogy mégis évről-évre emelkedik a légiósok száma. De vajon a Soproni Liga hátsó traktusában a trénerek hogyan vélekednek erről? Írásom a magyar bajnokság kisebb csapatainak külföldi játékosaival foglalkozik.

„Légióst csak akkor, ha jobb a magyarnál.” Ezt a mondatot valószínűleg a magyar edzők többsége ismeri és hangoztatta is már, de valahogy mégis évről-évre emelkedik a légiósok száma. Ami magával vonzza azt is, hogy néhány használható külföldi játékos is érkezik a magyar első osztályba, noha a többség mégsem felel meg a rettentően acélos NB I elvárásainak. Írásomban ezúttal a Soproni Liga első felének légiósainak tavaszi teljesítményét értékelem.

„22 éve dolgozom a klubnál, de ilyet még nem éltem meg. Tíz éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer a Bayern ellen játszunk majd egy osztályban. Köszönet Dietmar Hopp-nak, nélküle ez nem sikerült volna” (Peter Hofmann, a Hoffenheim elnöke)

Szinte minden bajnokságban vannak elrettentő példák arra, hogy hogyan lehet elképesztő gyorsasággal mennyből a pokolba jutni, azaz hogyan lehet gyorsan néhány osztályt esni az első osztályból. Angliában vagy Olaszországban elég sok példa van arra, hogy a kiesés után pénzügyi, vagy egyéb okok miatt egy csapat megkezdi a mélyrepülést. A Bradford City is jó példa erre.