Egy jól működő futballklubnál a vezetésnek a klubházban, a játékosoknak a pályán, a fanatikusoknak pedig a lelátón van a helyük - legalábbis a labdarúgással foglalkozók nagy többsége ezen a véleményen van. Ennek ellenére néhány helyen mégis a szurkolók egyszerre működtetik a csapatot, formálják a játékoskeretet, illetve adják meg a pályán lévők számára a szükséges buzdítást, általában eredményesen. Írásomban a futballkultúrájáról méltán híres Brit-szigetekre utazunk képzeletben, hogy megismerkedjünk néhány ilyen gárdával.
Egy átlag magyar (és még felsorolhatnék itt számtalan náció szülöttjét) egy borongós őszi, vagy éppen egy csodaszép tavaszi hétvégén epekedve nézi a Premier League éppen aktuális fordulójának közvetítéseit a tévében, benne a nagy sztárok csodás megoldásaival. Persze sem a képernyőről, sem a játékból nem jönnek le ennek a csillogásnak az árnyoldalai - a borsos jegyárak, melyek kiszorítják az egyszerű szurkolókat a lelátóról, a klubokhoz kötődő játékosok hiánya, a hagyományok háttérbe szorulása a profit érdekében, hála a labdarúgásban szimplán üzletet látó tulajdonosoknak. Többek között ez ösztönözte a manchesteri vörös ördögök kiábrándult szurkolóit abban, hogy 2005 nyarán saját klubot hozzanak létre FC United Of Manchester néven. A fanatikusok legnagyobb sérelme az amerikai Glazer-család szerepvállalása volt Scholeséknál, közülük négyezren anyagilag is támogatták az új csapat létrejöttét, így rövid idő alatt százezer font állt rendelkezésre az indulásnál. A gárda létrehozása sajátos módon történt: a klub nevét és címerét a szurkolók választották ki, de a játékosokat is a United szimpatizánsai közül toborozták, 900 szurkolóból tizenhetet választott ki a szakmai stáb, akik az új idényben a játékoskeretet alkothatták. A csapat a tizedik ligában (North West Counties League Division Two) kezdte meg szereplését, ám évről évre feljebb lépegetve a 2008-09-es szezont már a hetedik ligában kezdhetik meg, egy ugrásra a legalacsonyabb országos bajnokságnak számító Blue Square ligától. A FCUM a Manchesterrel szomszédos Buryben, a helyi League Two-ban szereplő csapat otthonában, a Gigg Lane-en játssza hazai meccseit, ám a manchesteri fanatikusokat nem riasztja el az utazás, amit a kétezer néző feletti átlagnézőszám is mutat. Sok mérkőzést ráadásul többen tekintenek meg, mint a helyi Bury FC összecsapásait, amely hatására nagy tervei vannak a klubvezetésnek. Jövőre már a hatodosztályban szeretne a United indulni, de tervezik egy önálló edzőközpont, valamint egy saját stadion felépítését is Manchesterben.
A "kis United" létrejöttét és sikereit azonban segítették egy szintén szurkolói kezdeményezés útján létrejött klub tapasztalatai is. A nyolcvanas években még FA-kupát is nyert, a kilencvenes években általában a Premier League-ben szereplő Wimbledon szurkolói az évtized elején a pokolban érezhették magukat: nem elég, hogy csapatuk kiesett az élvonalból, anyagilag is ellehetetlenült. A teniszversenyekről híres londoni városrész kiscsapatánál már ekkor felmerült annak a lehetősége, hogy áttegye székhelyét Dublinba, vagy Belfastba, hiszen a csapat átlagnézőszáma az egyik legalacsonyabb volt a Premiershipben, a vezetés viszont mindenképpen több bevételt szeretett volna a csapat életben tartásához. A költözés ekkor még a szurkolók, illetve az FA ellenállásába ütközött, 2002 májusában azonban új befektető került a klubhoz. Pete Winkelman azonban ahelyett, hogy a patinás klubot felvirágoztatta volna, egyszerűen a Londontól száz kilométerre fekvő Milton Keynes-be költöztette a csapatot MK Dons néven, ráadásul ekkor már a labdarúgó szövetség is áldását adta a váltásra. Az eset óriási botrányt váltott ki Angliában, és megindította a wimbledoni szurkolók szervezkedését. Ők is a tizedik ligába nevezték be saját klubjukat AFC Wimbledon néven, melyben a csapatnév előtti rövidítés (bár nem hivatalosan) az "A Fans' Club" jelentést takarja. A játékoskeretet elsősorban a Wimbledon egykori tartalékjátékosaiból alakították ki, akiknek Milton Keynes-ben már nem ajánlottak fel szerződést. Így nem is meglepő, hogy folyamatos fejlődés után idén már a hatodik ligában, a Blue Square South-ban szerepel a gárda, várhatóan telt ház előtt. A wimbledoniak ugyanis a klub költözésével elvesztették addigi otthonukat, a Selhurst Parkot is, így a mostani csapat a 4500 férőhelyes Kingsmeadow-ban játssza hazai találkozóit, ám a stadiont a szurkolók csak The Fans' Stadiumnak nevezik, utalva a klub alakulására. Az AFC Wimbledon máris sajátos rekordot állított fel az angol futballban, ugyanis egymás után 78 bajnoki mérkőzésen veretlen maradt. Többek között olyan játékossal a keretében, mint a jamaikai válogatott Marcus Gayle, aki 1993 és 2001 között már volt a Wimbledon játékosa, majd kisebb kitérő után tért vissza egykori sikerei színhelyére, azonban az alacsonyabb osztályba. Érdekes még, hogy a csapat főszponzora a Football Manager játékot kiadó cég, a Sports Interactive, így van egy tippem arra, hogy a 2009-es játékban kivel is éri meg majd kezdeni...
A United of Manchester és a wimbledoniak sikeres példája azonban ragadós, idén egyenesen két csapatot alakítottak már szurkolók Angliában és Skóciában. Az Anfield Road mellett idén már az angol tizedik osztályban is szólni fog a "You'll never walk alone", hiszen a Pool meccseiről elsősorban a jegyárak miatt elmaradó szimpatizánsok AFC Liverpool néven alakítottak együttest. A szurkolók már a klub címerét is megválasztották, amely ugyan nekünk, magyaroknak elsősorban a Rákosi-korszakot idézi, de Liverpoolban lehet, hogy egy új sikersorozat kezdetét. Skóciában a nyáron tönkrement, az elmúlt idényben még a skót Premier League-ben szerepelt Gretna szurkolói gondoskodnak arról, hogy a kis falu ne maradjon labdarúgás nélkül, igaz, a csapat egyenlőre nyolc kilométerrel távolabb, Annanban fogadja majd ellenfeleit az ottani hatodik vonalban. A helyi fanatikusok azonban még bizakodnak abban, hogy csapatuk valamikor még játszhat egykori otthonukban, a Raydale Parkban.
