Az Európa bajnokság után most klubszinten méri össze erejét a kontinens. A 32-es BL mezőnybe idén olyan korábban kevésbé ismert csapatok is bejutottak, mint a fehérorosz Bate Borisov és a ciprusi Anorthosis. Magyar csapat először és egyben utoljára a 95/96-os kiírásban vehetett részt a legnagyobbak csatájában.
Az akkori római döntőt a címvédő Ajax vívta a Juventus csapatával, mivel a rendes játékidő alatt elért 1-1 után a hosszabbítás már nem hozott több gólt, következett a büntetőpárbaj, melyben kiderült, hogy az olaszcsizma élesebb a holland fapapucsnál.
A magyar bajnok hiányánál jóval nagyobb meglepetés, hogy az amszterdami gárda még csak a selejtezőkig sem jutott el, ugyanis alulmaradt a Twente csapatával szemben a BL kvalifikációs hely megszerzésében.
A Twente együttese sem kezdhetett hosszú BL menetelésbe, a csoportkörbe kerülésért vívott harcban a londoni ágyúsok parancsoltak nekik megálljt. Az egyetlen talpon maradt németalföldi csapat a bajnokok ligájában a PSV, aki a szereplését hazai pályán egy háromgólos vereséggel kezdte. Nem az ehhez hasonló eredményekhez vannak hozzászokva a holland labdarúgás szerelmesei, különösen nem az Ajax hívei, akik korábban olyan játékos óriások parádés megmozdulásai után tapsolhattak, mint Cruyff, Neeskens, Rep, Rijkaard, Koeman vagy éppen Marco Van Basten. Az amszterdami piros-fehérek a hetvenes évek elején zsinórban háromszor is elhódították a BL trófeát, hihetetlenül egységes és eredményes csapat kovácsolódott össze. Pont ez az egység látszott némiképpen meglazulni a kilencvenes évek elejére. Kívülállók számára is szembetűnő lehetett az a változás, hogy a csapatban szépen lassan megszaporodott Hollandia tengeren túli tartományából, Surinameból származó fekete bőrű játékosok száma. Kilencvenötre egy a pályán és pályán kívül is összetartó klikk alakult ki az öltözőben, melynek gerince a Davids-Reiziger-Kluivert trió lett, akik annak idején egy utcában gyerekeskedtek. Ameddig klubszinten van Gaal személyében egy keménykezű edző valamint a „feket sereg” vezetője Rijkaard házon belül tudta kezelni a konfliktusokat, addig a gépezet tökéletesen működött. Az utánpótlás már-már kifogyhatatlan volt a suriname-i tehetségükből, az Ajax tehetségkutatói kistúlzással Amszterdam utcáiról zavarták be őket az utánpótlás akadémiájukba, hogy aztán egy kis csiszolás után pár év múlva óriási összegekért passzolja el őket tovább az egyesület valamelyik nyugati sztárcsapatnak. Érdekes viszont, hogy a védelem irányítását mindig fehérbőrű játékosra bízták, ennek a rossznyelvek szerint az volt az oka, hogy egyszerűen butának tartották hozzá a fekete játékosokat. Ennek némiképp ellentmond az a tény, hogy az Ajax összeállítása évekig egy Stanley Menzo nevű színes bőrű kapussal kezdődött. Viszont az is igaz, hogy előtte mindig volt egy Frank Verlaat vagy Danny Blind, aki irányítani tudta a villámgyors szélsővédőket. 
 Azóta eltelt 13 év, rengeteg dolog megváltozott a klubnál, a kilencvenes évek elejének sikerei után, az Amszterdamiak már nem nagyon élték meg a tavaszt a nemzetközi porondon. A fiatal játékosokat 19-20 évesen kiárusítják, így gyakorlatilag minden új szezon a csapatépítés jegyében kezdődött. Pedig ha csak pár évet várnának a pénzszerzéssel, akkor talán megint összeérne a tehetséges játékosokból egy olyan csapat, amelyik képes lenne megint valami maradandót alkotni a bajnokok ligája küzdelmeiben. Nem beszélve arról, hogy így a tehetségeiket is már nemzetközi szinten is rutinos kiforrott játékosként sokkal, nagyobb haszonnal adhatnák el. Így viszont megmarad a szurkolóiknak az, hogy hétről-hétre nézhetik korábbi kedvenceik produkcióját jó esetben, a tévében, rossz esetben pedig élőben, ahogy ellenfélként mattolják a Stam, Heitinga illetve az új szezonban már Oleguer vagy egy másik fehér játékos vezette védelmüket.