Spanyolország és Németország, az idei EB döntőjének résztvevői ízig-vérig futballnemzetek, igaz különböző történelemmel. Amíg a németek a mérkőzés előtt háromszoros világ-, illetve Európa-bajnokként vághattak neki az Euro2008 utolsó, mindent eldöntő derbijének, a spanyolok inkább a balszerencsét emlegethették, hiszen világversenyen mindössze harmadszorra jutottak el a döntőbe, ráadásul egyetlen Európa-bajnoki címükig is 1964-ig kellett visszautazni az időben. Ennek alapján a spanyol válogatott lehetett motiváltabb, de a németeknek is volt mit bizonyítaniuk, hiszen az eddigi mérkőzéseken sokszor bizonytalanul játszottak, nem egyszer a szerencsének köszönhették továbbjutásukat.
A német szurkolók bíztak abban, hogy a Nationalelf megismétli a portugálok ellen mutatott bravúros teljesítményét, míg az addig hibátlan hispánok az eddig kiváló támadójátékuktól várták a csodát. Meglepően indult a mérkőzés, hiszen Németország a 4-5-1-es felállás dacára lerohanással kísérletezett, főként a széleken levezetett akciókkal. Aragonés csapata azonban hamar magára talált, és az első negyedóra végére átvette a kezdeményezést a spanyol válogatott. Ahogy az egész Európa-bajnokságon, úgy a döntőben is rettentő szervezett és jó játékot mutatott be a hispán gárda, és a kezdeti bizonytalanság után védelmük is szinte hiba nélkül működött, a németek így a későbbiekben alig jutottak lehetőséghez. Ellenben a spanyolok gyakran próbálkoztak, a huszonharmadik percben Torres kis híján meg is szerezte a vezetést, miután Sergio Ramos beadását a kapufa tövére fejelte. A német játékosok ezúttal kontrákkal próbálkoztak, de saját térfelüket ritkán tudták elhagyni, hiszen nem tudták feltörni a spanyolok előretolt védekezését, ellenben a Friedrich- Mertesacker- Metzelder- Lahm neveivel fémjelzett védelmük olykor kifejezetten bizonytalannak tűnt. Olyannyira, hogy a harmincharmadik percben Xavi kiugratását Lahm hibáját és a kapus Lehmann rossz ütemű kimozdulását kihasználva Fernando Torres gólra váltotta, így az ibériaiak egy lépéssel közelebb kerültek a hőn áhított trófeához. A félidő végén ráadásul amiatt is főhetett a németek feje, hogy a döntőre összedrótozott csapatkapitányuk, Ballack csúnyán összefejelt Sennával, így néhány percig kétséges volt, hogy tudja-e folytatni a játékot, végül különösebb baja szerencsére nem esett.
A második félidő kezdetben úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna. Iniestáék játéka jóval több veszélyt hordozott magában, mint a német válogatotté. Az ötvenkettedik percben Xavi távoli lövését bravúrral ütötte ki Jens Lehmann, majd a szöglet utáni kavarodásnál David Silva növelte majdnem kettőre a spanyolok előnyét. Ezt látva Joachim Löw változtatott, behozta az Európa-bajnokságon eddig csak epizódszerepet kapott Kurányit, a szélső védők pedig egyre gyakrabban léptek fel a középpályára. A Nationalelf így mezőnyfölénybe került, azonban már ekkor látszott, hogy ezen az estén nem tudnak mit kezdeni a rendkívül masszív spanyol védelemmel, legnagyobb lehetőségük Ballack nevéhez fűződött, akinek lövése éppen csak elsuhant a jobb kapufa mellett a hatvanadik percben. A németek egyre inkább rohamoztak előre, amely magában hordozta a spanyolok ellentámadásainak veszélyét, amelyek menetrendszerűen érkeztek Lehmann kapuja elé. A hatvanhetedik percben egy ilyen kontra utáni szögletnél Iniesta lőtt kapura, Fringsnek pedig a gólvonalról kellett mentenie. Aragonés időközben immár szokásos módon lecserélte két középső középpályását, Xabi Alonso és Cazorla behozatala inkább a védekezésre helyezett nagyobb hangsúlyt. Azonban a várva várt német támadásokból nem lett semmi, Löw csapata továbbra is ötlet nélkül futballozott, ráadásul megjelentek a csapaton a fáradtság jelei is. Ezt kihasználva az utolsó negyedórában a spanyolok talán több támadást vezettek le, mint előtte a találkozón összesen, így a mérkőzés végén egy pillanatig sem vált kétségessé Spanyolország győzelme.
A lefújás után karneváli öröm telepedett a spanyolokra, hiszen egy rendkívül hosszú negatív szériát törtek meg idei EB- győzelmükkel, ráadásul a lehető legjobb eredménnyel búcsúztatták el a szövetségi kapitányi posztról leköszönő Aragonést, aki ezzel a diadallal a legöregebb edző lett, aki kontinensviadalt nyert. Az általa trenírozott válogatott olykor kifejezetten stílusosan (lásd Oroszország vagy a németek ellen), néha kisebb szerencsével (a svédek elleni csoportmeccsen és az olaszok elleni negyeddöntőn) futballozott, ám egyedülálló módon százszázalékos maradt ezen a kontinens tornán, így teljesen megérdemelten emelhette Iker Casillas a mérkőzés után a Henri Delaunay- serleget a magasba.
Németország azon búslakodhat, hogy ahogy 2002-es világbajnoki döntőben, úgy most sem sikerült aranyérmet nyerniük, igaz a mérkőzés képe alapján erre nem volt túl sok esélyük. Joachim Löw így értékel: „Fejet kell hajtanunk a spanyol csapat előtt. Ma este jobbak voltak, kihasználták tökéletes technikai képzettségüket. Sokkal több helyzetet tudtak kidolgozni, az előrejátékban egyértelműen fölénk nőttek. Az első 15-20 percben nem volt gond, utána azonban eladott labdákkal és súlyos hibákkal felhoztuk az ellenfelet és teljesen elvesztettük a fonalat. A második játékrészben nagyobb nyomást gyakoroltunk a spanyolokra, de igazán komoly helyzetünk nem volt. Reménykedni az utolsó percig reménykedtem az egyenlítésben, de a játékunkban nem volt benne a gól, igazán abban bízhattunk csak, hogy ellenfelünk hibázik, ez azonban nem következett be." Végezetül meg kell emlékeznünk a német csapatkapitányról, Michael Ballackról, akire lassan már rá lehet sütni az „ezüstfiú” kifejezést. Ballack ugyanis az idén a Chelsea és a német válogatott színeiben minden lehetséges porondon ezüstérmet szerzett (angol bajnokság, FA- kupa és ligakupa, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság). Sanyarú sors: hat éve már egyszer így járt, igaz akkor még a Leverkusen színeiben szerepelt…
