A negyeddöntők után Spanyolországot és Németországot tartották a szurkolók és az elemzők az esélyesebbeknek, de az idei Európa-bajnokságon megszokott meglepő eredmények miatt a Hollandiát, illetve Horvátországot búcsúztató oroszok és törökök is joggal reménykedhettek a csodában. Az elődöntők után azonban világossá vált, hogy nem ismétlődik meg 1992 és 2004, amikor is meglepetéscsapat nyerte az Eb-t. A németek és a spanyolok ugyanis a papírformát érvényesítve bejutottak a döntőbe, az újabb meglepetésre várók nagy bánatára.
Ezúttal a hispánoknak volt könnyebb dolguk a „két nagy” közül, pedig előzetesen talán éppen őket féltették inkább, mint a Nationalelfet. Az ellenfél, Oroszország ugyanis az első mérkőzés óta csodálatos formában futballozott és a legjobb nyolc között valósággal átgázolt az addig hibátlan teljesítménnyel játszó hollandokon.
Érdekes mérkőzésre volt kilátás, hiszen amellett, hogy mindkét csapat nagyon hasonló taktikában játszott, az oroszok nagyon fogadkoztak, hogy az első csoportmérkőzésen elszenvedett 4-1-es zakó csak kisiklás volt, és talán az egyik legfontosabb pillanatban állnak bosszút a spanyolokon. Habár elég sokan tetszetős támadófutballt vártak a csapatoktól, a tét miatt azonban egyik csapat sem vállalta be eredeti taktikáját az első félidőben, így néhány távoli próbálkozáson kívül nem igazán kellett izgulniuk a szurkolóknak. A második félidő elején azonban megtört a jég és Iniesta beadását követően Xavi jutatta a labdát a kapuba.
A semleges szurkolók ekkor örülhettek, hiszen az addig gyakorlatilag semmi kockázatot nem vállaló szbornajának biztonsági játékát fel kellett adnia és támadnia kellett. Azonban hiába próbálta felrázni cserékkel Hiddink csapatát, a hajrá előtt nem sokkal Fabregas fantasztikus passzát Daniel Güiza emelte a kapuba, így az utolsó 15 perc előtt eldőlni látszott az ütközet, hiszen hiába próbálkoztak Arshavinék, a legtöbb támadás gyorsan elhalt Casillas kapuja előtt.
A végső kegyelemdöfést végül Silva adta meg, így sima és megérdemelt 3-0-s diadallal jutottak be az ibériaiak a döntőbe. Az oroszok ismét abba a hibába esetek, hogy nem jól bevált taktikájukat játszották és inkább a védekezésre összpontosítottak, így a támadásoknál Arshavin és Pavljucsenko gyakorlatilag észrevétlen maradt, míg a spanyoloknál több játékos megállíthatatlanul játszott. A csúfos vereség ellenére azonban nem kell szomorkodniuk az oroszoknak, hiszen bronzérműk mindenképp dicséretes.
A másik elődöntőn előzetesen sokkal simább csatát vártak az elemzők, hiszen a törökök kispadja nagyon rövid volt, konkrétan 3-4 bevethető emberről beszéltek, illetve a németek mellett szólt az is, hogy a horvátok elleni tizenegyes-párbaj után nem a félholdasok voltak a frissebbek. Úgy nézett ki a meccs előtt, hogy a németeknek a döntőbe jutáshoz nem kell majd túl nagy erőfeszítéseket kifejteniük.
A mérkőzés azonban nem igazolta a várakozásokat. Miközben a német válogatott csak szenvedett, Fatih Terim tanítványai már a kezdettől támadóan álltak fel, és Kazim Richards révén még a kapufát is eltalálták. Azonban nem sokkal később már nem volt ekkora szerencséjük a németeknek, hiszen a kapufáról levágódó labdát Ugur Boral a kapuba lőtte Lehmann lábai között. Ez bizony meglepetésként hatott mindenkire, de nem is tétlenkedtek sokáig a németek, első támadásukból Schweinsteiger mindjárt egyenlített. A szünet után visszavettek a félholdasok és sokkal inkább a németek irányították a játékot, azonban a meddő mezőnyfölényüket csak a 79. percben sikerült gólra váltaniuk, mikor Podolski beadása után Klose fejelt a kapuba a beadást teljesen elnéző Rüstü mellett.
A németek azonban nem dőlhettek hátra, hiszen még tíz perc volt hátra és a törökök küzdőszelleme, ahogy az előző mérkőzéseken, töretlen maradt. Így az Európa-bajnokság talán legizgalmasabb hajrájában Terim csapata ismét ledolgozta hátrányát Semih révén, aki közelről egyenlített, ekkor még két perc volt a rendes játékidőből. Törökország ismét reménykedhetett a csodában, ekkor azonban olyan dolog történt, ami Sabriékkal ezen a világversenyen még nem történt meg, nevezetesen a hajrában bukták el a mérkőzést. Már a hosszabbításban jártak a csapatok, mikor Lahm betört a törökök tizenhatosán belülre és továbblőtte csapatát a bécsi döntőbe. A német szurkolók egy-két hete erről a bravúrról nem nagyon álmodtak, hiszen a csoportmeccseken nem nyújtott a Nationalelf valami fényes teljesítményt, Joachim Löw csapata azonban pontosan tudta, mikor kell csapatának felpörögnie, így hat év után ismét pályára lép a német válogatott világverseny döntőjében. A törökök mellett ezen a mérkőzésen számos szurkoló bosszankodhatott szerte a világban, hiszen a nemzetközi tévéközvetítés akadozása miatt az utolsó húsz percet a stadionban tartózkodók és a svájci közszolgálati tévét nézők kivételével sehol sem látták…
A vasárnapi döntő mindenképpen pikánsnak ígérkezik, hiszen a német-spanyol párosítás igen ritkán fordul elő ilyen szinten. A spanyol válogatottnak sok kudarc után idén kijött a lépés, így 1964 és 1984 után harmadszor lesznek ott az EB döntőjében, eddigi játékuk alapján talán esélyesként, hiszen Torresék eddig még csak győztesen hagyták el a pályát az Európa-bajnokságon. Németország a kezdeti bukdácsolás után sokak meglepetésére szintén eljutott a döntőbe, ráadásul az egyik nagy esélyest, Portugáliát búcsúztatva. Joachim Löw fiai eddig mindig akkor pörögtek fel, amikor leginkább szükségük volt rá, így a német szurkolók bizakodhatnak abban, hogy Podolskiék bírják erővel és vasárnap este immár harmadszorra válhatnak Európa legjobbjaivá.
